Őszi böjt a Föld jegyében

Föld jellegű böjt a tudatos teremtésért
Föld jellegű böjt a tudatos teremtésért

Gyorsan elszállt a nyár, ismét évszakot váltunk. Az eddigi erőfeszítések gyümölcse beérett. Itt az ideje az aratásnak, illetve az anyagi dolgokkal való szembenézésnek.

Az őszi böjt az évkör legnehezebb böjtje. Tavasszal a víz böjt tisztított, az elengedést gyakoroltatta velünk. A nyár ébresztette a szenvedélyt, és ráhangolt az élet örömeire, valamint a szívből végzett tevékenységekre irányította a figyelmet. Az ősz a betakarítás kemény munkáját vetíti elénk. A bőséget, melyért tenni kell: ki kell menni a földekre, aratni, szüretelni, betakarítani. Átvitt értelemben is: számot vetni, tervezni, újratervezni.

Image result for bőség

Termés – teremtés. Az őszi 10 napos böjt a bőségről, ill. a bőség megteremtéséről szól. Gyakorlati és lelki feladatokkal jutsz el ahhoz a célhoz, amit tavasszal megálmodtál, nyáron pedig az energiát gyűjtötted hozzá. Most itt az ideje a megvalósításnak, a “földelésnek”.

Milyen folyamatot indítunk el a föld böjttel?

  • Megtanulsz a bőségben is megelégedni a szükséges eléggel;
  • Megtanulod tisztelni az energiát – saját magadét, másokét és a Természetét;
  • Megtanulod áramoltatni az energiát – a tudást, az életerődet és a lehetőségeidet;
  • Megtanulod a gondolataid megvalósításának alaplépéseit;
  • Vigyázat: ezek nagyon gyakorlatias dolgok! Lustaságnak helye nincs!

Az őszi böjt nem egy “pénzbevonzó tanfolyam”. A bőséget megteremteni gyakorlati úton lehet átszervezéssel, gazdaságtudatossági önismerettel, és különféle technikák megtanulásával. Pontosan tudom, hogy 10 nap erre nem elég. Ez a 10 nap ráébreszt, felébreszt, rámutat a lehetőségeidre. Lépésről lépésre haladunk most is, ahogy eddig tettük. Ha most csatlakozol a folyamathoz, akkor egy stabil alapot teremthetsz a folytatáshoz.

Mivel a gazdasági kérdések sok útkeresőt foglalkoztatnak, sok “varázstanfolyam” létezik, mely valóban jó gazdasági alapot teremt azoknak, akik létrehozták. A jólétet megteremteni lehetséges kemény és kitartó munkával, tudatos tervezéssel. Erre kíván elmozdítani ez a 10 napos folyamat.

 

Image result for gabona

 

Az őszi böjtben végig veszünk magunkhoz táplálékot, ám az ízek eltűnnek bizonyos mértékig. Ahhoz, hogy az élet anyagi oldalához kapcsolódni tudjunk, megvonjuk egy időre magunktól az élet sóját. Az őszi böjtben fizikailag annyit ehet mindenki, amennyit akar, ám csak egy fajta bizonyos kísérő gabonát fogyaszthat zöldségekkel. A kísérő gabona kiválasztására egy teszt szolgál, melyet az előkészületi levelekkel együtt megkapsz. Az őszi böjt nem csak nehéz, hanem nagyon tanulságos is: tapasztalod,  hogy mennyire a külső élményhatások irányítják az életedet. A tapasztalat az, hogy mellékhatásként súlycsökkenés történik a böjt alatt – ám ahogy eddig sem ez volt a fő cél, most is csak mellékhatásként tekintünk rá.

Az őszi böjt időtartama 10 nap.

Ideje: 2017. szeptember 13 – 22-ig, az őszi nap-éj egyenlőségig tart.

A leveleket a bizalom jegyében ahogy eddig is, a feliratkozás után azonnal megkapod.

 

Ahogy az a többi böjt során is lenni szokott, választási lehetőséged van most is:

Arató út

Tartalom:

  • Testi vezérfonal
  • Lelki vezérfonal
  • Kísérő gabona teszt
  • Facebook csoportban online kísérés
  • Telefonos konzultáció lehetősége
  • Napi gyakorlatok e-mailben

Földanya útja

  • Föld körtánc és előadás Kitkával szeptember 11-én 15 órától.
  • Testi vezérfonal
  • Lelki vezérfonal
  • Kísérő gabona teszt
  • Facebook csoportban online kísérés
  • Telefonos konzultáció lehetősége
  • Napi gyakorlatok e-mailben
  • Transzlégzés élő zongoraszóval. Időpont egyeztetés alatt.

 

Mibe kerül ez?

Mivel a 4 évszak böjt egy olyan folyamat, melybe bármikor be lehet kapcsolódni, az árak alakításával biztatom azokat, akik a víz, vagy a tűz böjtben már elindultak az úton:

Arató út:

12,50 Font, vagy 5000 Ft víz bármely böjtöt végzetteknek,

14.50 Font, vagy 6000 Ft újonnan csatlakozóknak.

Földanya útja

38.70 Font vagy 15500 Ft bármely böjtöt végzetteknek,

46,20 Font, vagy 18500 Ft újonnan csatlakozóknak.

 

Jelentkezni itt tudsz:

 

 

 

 

2 thoughts on “Őszi böjt a Föld jegyében

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>